Arhívum: ◊ március, 2010 ◊

Szerző:
• 2010. március 24. szerda

Füzesabonyi Hírmondó 2010. IV. évfolyam 4. szám

Alapítványi és óvodai tennivalókban bővelkedett az elmúlt időszak is. Március 13-án egy remek hangulatú – alapítványunk 10. születésnapját köszöntő, ünneplő - jótékonysági bált rendeztünk.

A körte és szilva csoportos gyerekek látványos, pezsgő vidám műsora nagy tetszés aratott a vendégek körében és ez a jó hangulat a továbbiakban csak fokozódott. Jó érzés volt újra megtapasztalni, hogy milyen sokan állnak mellettünk, támogatják, segítik alapítványunk munkáját. Köszönjük mindenkinek, aki bármi módon hozzájárult az est sikeréhez, szülőknek, óvó néniknek, vállalkozóknak. A Turul cukrászda hatalmas születésnapi tortája a Hungária étterem finom vacsorája, a kedves szülők által sütött finom sütemények, a zenés műsor a táncbemutató, a rengeteg tombola-felajánlás és a jó zene mind hozzájárultak ahhoz, hogy nagyszerű vidám hangulatban, hajnalig mulattak kedves vendégeink, akik között nagy örömünkre – elfogadva meghívásunkat-városunk vezetői is ott voltak. Reméljük, hogy jövőre is sor kerül a jótékonysági bál megszervezésére, hiszen ha nem lenne, bizonyára hiányozna. A bál bevételéből igyekszünk a gyerekeknek tartalmas programokat szervezni, kirándulást, bábelőadást, szabadidős-programokat, és a mindennapos tevékenységekhez szükséges eszközök biztosításához is szeretnénk hozzájárulni.

Március 23-án a Galagonya bábszínház előadásában A tarka rét manói c. mesét nézték meg a gyerekek, amely most is nagy sikert aratott.

A hét másik eseménye volt, hogy megérkeztek a gólyák a MI gólyáink. Úgy gondolom, hogy nem sok óvoda büszkélkedhet “saját” gólyákkal és fészekkel. A gyerekek és mi felnőttek is nagyon vártuk már őket. Minden nap történik velük is valami és a gyerekek nyomon követhetik, hogy hogyan építi, csinosítja a fészkét s hordja az ennivalót, és hogyan tanítja repülni a kisgólyákat a mamájuk és kissé szomorúan vesszük majd észre, hogy elmentek, mert jön a hideg és ők útra kelnek. Nagyon sok lehetőség rejlik az ismeretbővítésre, beszélgetésre ennek kapcsán és mi élünk ezzel.

Alapítványunk a környezettudatos magatartás, szemlélet megalapozását szeretné változatos módszerekkel, programokkal megvalósítani. A közelgő Föld Napja alkalmával a gyermekek aktív részesei, tevékenykedői lesznek a programoknak. Játékos formában környezetünk rendbetétele, virágok ültetése, takarítás, rajzverseny, vetélkedő, és még számos érdekes tevékenység, lehetőség várja a gyerekeket.

A Föld Napja programunk támogatói, akiknek köszönettel tartozunk:

Alumechanik Kft. – Tata
Duropack Kft. – Füzesabony
Életfa Környezetvédõ Szövetség-Eger
Lengyel Gyöngyvér-természet fotós – Miskolc
KRESZ Park – Pécs
Kárpátok Alapítvány – Magyarország
Mill’94 Kft. – Eger
Magyar Kerékpáros Klub – Budapest
Füzesabonyi Gyerekek Tanulását és Nyelvtanulását Segítő Alapítvány – Füzesabony
Remondis Tisza Kft. – Tiszafüred

Reméljük, hogy az érdekes programok elősegítik, hogy a gyerekek jobban vigyáznak majd a Földünkre.

Alapítványunk részt vett a Sportcsarnokban megrendezésre  kerülő Civil Expó-n, amely jó lehetõség a kapcsolat kiépítésre, ismerkedésre, tapasztalatcserére. Ott voltak a körte csoportosaink is, akik bemutatták a rendkívül tetszetős, vidám táncukat.

Mindezek mellett már elkezdtük a Gyermeknapi programok szervezését is.

Dohány Istvánné, Pöttömke Alapítvány

Szerző:
• 2010. március 16. kedd

A Pöttömke Alapítvány 10. jótékonysági bálja 2010. március 13-án megrendezésre került! Sok vendég jött el és velünk együtt ünnepelt! A meglepetések, a gyermekek műsora, a fellépő vendég műsora minden kedves vendég számára emlékezetessé tette ezt a születésnapi bált!

A tombola felajánlásokat szép számban sikerült összegyűjteni! A bál tiszta bevétele 305.000 forint, melyet a gyermeknapi rendezvényekre fordít az alapítvány!

Ezúton is köszönjük minden támogatónk segítségét!

Támogatóink

A nagycsoportosok szerepléséről készült képek megtekinthetőek a képgalériában.

Körte csoport

Szilva csoport

Szerző:
• 2010. március 01. hétfő

2010. 02. 26-án, pénteken délelőtt a Pöttömke Óvoda udvarára megérkezett egy Nissan Navara Pickup rali autó, mely nem régen érkezett haza a Budapest-Bamako transzkontinentális autóversenyről. Az autót egri csapat vezette: Hegyi Viktor és Dávid Péter személyében, akik versenybíróként vettek részt a Budapest- Bamako Rallyn.

A bölcsődés és óvodás gyermekek nagy érdeklődéssel vették birtokba a járművet! Beleülhettek, felmehettek az autó rakodóterére. Megnézhették az autót működés közben és kérdéseket tehettek fel Dávid Péternek, aki örömmel válaszolt rá.

Ezúton köszönjük Dr. Gondos Istvánnak, hogy megszervezte ezt a nem mindennapi találkozót az intézményünkbe járó gyermekeknek!

Köszönetünket fejezzük ki Dávid Péternek és a ZF Hungáriának is!

Fényképek

Videó