Ez az év jól kezdődik!

Alapítványunk a NEA (Nemzeti Együttműködési Alap) 2020. évi pályázatán a maximális 200 ezer forint vissza nem térítendő összeget nyert. Ezt az összeget az óvodásaink gyermeknapi programjaként a Gyöngyösi Állatkertbe szervezett autóbuszos kirándulásra fogjuk fordítani.

 

 

A Pöttömke Alapítvány 2019-ben nyert pályázatai

  • Szerencsejáték Zrt,
    amely 150 000 forint támogatást nyújtott, mely összeget gumilapok vásárlására, valamint labdafogó háló és palánkháló vásárlására fordítottunk a sportpályához.

 

  • NEA egyszerűsített pályázatán
    200 000 forintot nyertünk. Az összeget a házi vers- és verses mesemondó verseny jutalmazására, valamint a járási szintű verseny lebonyolítására fordítottunk (jutalmazás, étkezés, kézműves anyagok vásárlása, minden résztvevő ajándékozása). Az állatok világnapja jegyében a Hortobágyi Madárkórház, park látogatását tettük lehetővé 40 fő óvodásunk részére, az autóbusz, illetve belépőjegyek biztosításával.

 

  • Füzesabony Város Önkormányzatának pályázatán
    200 000 forint. Az összegből egy mérleghintát telepítettünk az óvoda udvarára. A Galagonya Bábszínház előadását a Csipkerózsika című mesét nézhették meg a gyerekek.

 

A pályázatokon nyert támogatások nagymértékben elősegítették, hogy Alapítványunk programjaival támogathatta az óvodai nevelőmunkát.